Egy hagyatéki eljárás évekig is elhúzódhat és akár pereskedés is kialakulhat, mind ezalatt az idő alatt pedig egy vállalkozás működése megállhat, egy ingatlan állaga jelentősen romolhat. Számos esetben előfordul, hogy a tulajdonos el kíván térni a kötelezően alkalmazandó öröklési szabályoktól, vagy a tulajdonos vagyontárgyai különböző országok területén találhatóak. Szintén gyakori, hogy a tulajdonosnak több kapcsolatból származó gyermeke van, vagy a tulajdonos szeretné előre megtervezni a kiskorú gyermekeiről vagy önálló jövedelemmel nem rendelkező hozzátartozójáról való gondoskodást.
A meglévő vagyon megóvása, védelme általános cél minden tulajdonos számára. A vagyonvédelem elsődleges szempontja a meglévő vagyon biztonságba helyezése harmadik személyekkel szemben. Mindezen célok megvalósítására kiváló eszköz a bizalmi vagyonkezelés, sőt a bizalmi vagyonkezelés kiváló alternatívája a házassági szerződésnek is. A bizalmi vagyonkezelés tehát segít a vagyont megőrizni, egyben tartani, az öröklésnél sokkal rugalmasabb és tervezhetőbb vagyonátadási eszköz, amely adott esetben anonimitást is biztosít.
Bizalmi vagyonkezelési jogviszonyt többféle módon lehet létrehozni, a jogszabály ugyanis az alábbi lehetőségeket kínálja:
1. Az első lehetőség a szerződéssel létrehozott bizalmi vagyonkezelés, amely a vagyonkezelő és a vagyonrendelő(k) között létrejött szerződés. A megállapodásban a szerződő felek megállapítják a vagyonkezelés célját, meghatározzák a vagyonkezelésbe adandó vagyontárgya(ka)t, annak értékét, kijelölik a kedvezményezetteket stb. A bizalmi vagyonkezelési jogviszony ötven év elteltével megszűnik, e szabálytól eltérni nem lehet.
2. A másik lehetőség az egyoldalú jogügylettel létrehozott bizalmi vagyonkezelés, amelynek két fő típusa van. Az egyik, amikor a vagyonkezelő és a vagyonrendelő személye megegyezik, a másik pedig amikor végrendelettel kerül a bizalmi vagyonkezelés megalapításra.
A vagyonkezelés a vagyonkezelő személye alapján lehet üzletszerű és nem üzletszerű. Üzletszerű vagyonkezelésről akkor beszélünk, amikor a pénzügyi szolgáltató vállalkozás több vagyonkezelési jogviszonyt létesít, különféle vagyonrendelőkkel. Az üzletszerű bizalmi vagyonkezelő vállalkozás létrehozásának meghatározott személyi és tárgyi feltételei vannak, amelyek megléte a Magyar Nemzeti Banknál történő regisztrációnak is előfeltétele. A nyilvántartásba vett bizalmi vagyonkezelő vállalkozások listája megtalálható a Magyar Nemzeti Bank a saját honlapján.
A nem üzletszerű vagyonkezelés esetében a vagyonrendelő egy bizalmasára bízza az elkülönítendő vagyonát. E forma alkalmazása esetén jellemző, hogy a vagyonrendelő és a vagyonkezelő személye megegyezik, vagy a vagyon kezelésével családtagot, illetve közeli ismerőst bíznak meg. A vagyonkezelő lehet természetes és jogi személy is. A nem üzletszerűen eljáró bizalmi vagyonkezelőnek büntetlen előéletűnek kell lennie, bizonyos, a törvényben meghatározott bűncselekmények tekintetében. A nem üzletszerű bizalmi vagyonkezelő által kötött bizalmi vagyonkezelési szerződést ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba vagy közjegyzői okiratba kell foglalni. Ha a vagyonrendelő és a vagyonkezelő személye megegyezik a bizalmi vagyonkezelés a vagyonrendelő közokiratba foglalt visszavonhatatlan egyoldalú nyilatkozatával jön létre. A nem üzletszerű bizalmi vagyonkezelési jogviszonyt be kell jelenteni a Magyar Nemzeti Banknál és csatolni kell a közjegyzői okiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalt bizalmi vagyonkezelési szerződést vagy az egyoldalú nyilatkozatot. A nem üzletszerű bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokat ugyanis a Magyar Nemzeti Bank nyilvántartja. A Magyar Nemzeti Bank nyilvántartásba vételi eljárása esetén az ügyintézési határidő hatvan nap. A bizalmi vagyonkezelési jogviszonyok nyilvántartásba vételi eljárása díjköteles, a díj mértéke 30.000,- Ft, melyet az eljárás megindításával egyidejűleg kell megfizetni.
Amennyiben szeretné vagyonát, cégét biztonságban tudni, forduljon hozzánk bizalommal és kérjen konzultációs időpontot az [email protected] e-mail címen.
Ha segítségre van szüksége, kérjük, forduljon hozzánk bizalommal. 1 munkanapon belül válaszolunk is, akár hívjon minket most.
Telefon:
+36 (70) 337-2333
[email protected]
Hétköznap | 09:00-17:00


